Ferenc Dr. Horváth

Elvégeztem a rendőrtiszthelyettes-képzőt. Egész jól teljesítek Kőbányán. Két vagy hároméves rendőri múlttal rendelkezve alkalmasnak tartanak arra, hogy elmenjek a Zászlósképzőre. Tegyük hozzá, hogy abban az időben még nem nagyon szaladgáltak a tisztek, mint most, hogy mindenki tiszt három perc múlva! Akkor egy zászlósi rendfokozat komoly rendfokozat volt. […] 1988-ban elküldtek a zászlósképzőre. Szintén élenjáró lettem! Jó eredménnyel végeztem el, talán egy négyesem volt. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy akkor már járőrvezető lehettem. És járőrvezetőként – de már előtte is – valahogy úgy voltak velem a fehérbőrű kollégáim, hogy jól tudom kezelni a cigánykonfliktusos dolgokat, és sokszor átadták nekem az intézkedést. „Ferikém, ha akarod!” Mellettem, előttem meg sem próbáltak rasszista módon viselkedni azokkal az emberekkel, akik lehet, hogy tényleg rászolgáltak volna. Hanem: „jó napot kívánok!” Előttem megcsinálták azt, ami előírás. De aztán megismertek engem, és rájöttek arra, hogy az igazságérzetem is elég komolyan működik, a szakmát sem művelem rosszul, úgyhogy nyugodtan intézkedjek, ők biztosítják, és ott vannak mellettem.

És hogy ebben [Tiszavasváriban a cigányok között közösségszervező munkát végez] mi a szép? Meg mi az, ami mégis motivál? Az, hogy ebben lehet nagyot alkotni! Ebben lehetne jó példát mutatni az embereknek, és ebből lehetne felhozni a cigányokat abból az aljas posványból, ahova belekerültek harminc év alatt! Mert odakerültek! És bárki bármit mond, valahol ebben igazságuk van, hogy a végén állatokká válnak, ha így marad minden! A közmunkás-lét, hogy a gyereke is oda fog belekerülni… Százból egy ha kikerül, és az is az identitását elveszti, és egy nulla lesz! Mert a mi szemszögünkből az nullává válik, hiába lesz professzor belőle, ha már szégyell visszanézni oda, hogy honnan származott. És nagyon-nagyon sokan szégyellnek visszanézni! Meg már az a közeg nem a közegük. De hogyha az okos, ügyes, sok pénzt kereső ember nem akar segíteni ezeken, akkor ezek mindig ott maradnak! Ez mindig egy juhnyáj lesz így! Egy kihasználható, aljas kis juhnyáj. Amit én csinálok az is egy Don Quijote-dolog így, egyedül! Az a közösségszervező brigád, akikkel vagyok, sokkal értelmesebbek, mint én vagyok! Jókat lehet tőlük tanulni! Ez tény. Tanulom a demokráciát is – ugye én, a despota, aki eddig azt mondta, hogy parancsuralmi rendszer, és kész! Tényleg ez egy nagyon jó tanulási folyamat nekem. Szellemileg szinten tart, pénzt is keresek belőle, és még jót is teszek! Tehát azért ezek motivációk. A személyes bátorságot pedig egy személyes egészséges félelemérzettel bástyázom körbe, hogy tudom, hogy ahova megyek, ott lesznek ellenségek! Eddig is arrafele mentem, ahol ellenségek voltak, szóval ez olyan nagyon nekem nem új! […] Én azt mondom, hogy minden cigány értelmiséginek tennie kellene valamennyit azért a közösségért, ahonnan származik. Ki kell keverednünk abból a fajta létezésből, ami azt jelzi vissza, hogyha kiszakadt a közegből, és forrásai is vannak, egy szemernyit nem csöpögtet vissza, hogy nehogy visszasüllyedjen! Szóval, amikor a cigány vállalkozók képtelenek arra, hogy egy irányba elmozduljanak, és segítsenek valamit, az nem helyes! Azt mondom, hogy megérte tanulni! Megérte vállalni a küzdelmeket! Ötvenéves fejjel is azt mondom, hogy küzdeni kell! Nem kell még leírni magam, és senki másnak sem kell, aki valamit megtanult, de a szakmájában legyen tudós, adja a legjobbat! És ne felejtse el, hogy honnan származik!