Az én életutamból kiderült, hogy nekem nem volt olyan nagyon egyszerű, hogy iskolai végzettséghez jussak, hogy legyen elég magabiztosságom abban, hogy elhiggyem azt, hogy én bizonyos dolgokra képes vagyok. És az sem volt egyszerű, hogy én elhiggyem magamnak, hogy én bírok egy hivatalt vezetni. Ez azért nagyon fontos tényező volt. Fölmerült az, hogy „egy ilyen hivatalt ne vezessen valaki, aki cigány származású!” És tulajdonképpen ez volt az, amikor én úgy éreztem, hogy nekem ezt meg kell tennem! Én nagyon sokat dolgoztam azon, hogy én ezt a munkát jól végezzem! És bizony ez nem kevés időt, energiát igényelt tőlem. Sokszor nem ment konfliktus nélkül. És az sem volt egyszerű, hogy én közigazgatási államtitkár voltam tulajdonképpen. Az én dolgom az volt, hogy egy politikailag nagyon érzékeny területen államigazgatási feladatot lássak el, tehát szakmai munkát lássak el. De állandóan ott voltam a politika és a szakmai munka határán, és ez állandó készültséget jelentett! És én iszonyú komolyan vettem ezt a feladatot!
Én azokban az években jártam iskolába, amikor soha nem hallottam cigányozást. Pedig engem mindig Orsósnak hívtak! Soha nem hallottam ilyet! Amikor azt mondta a tanárnőm, hogy menjek el a Madách Gimnáziumba felvételi előkészítőre, ő minimum azt tudta, hogy fizikai dolgozók gyereke vagyok. Azt is tudta, hogy szegények vagyunk, de szerintem azt is tudta, hogy az Orsós egy cigánynév. Tehát volt egy személyes segítés. De volt egy rendszerbe foglalt segítés is, hiszen az, hogy ezeket a képzéseket, ezeket a felvételi előkészítőket kitalálták, és rendszerbe foglalták, ebben pont az volt benne, hogy nagyon sok volt a társadalomban a hátrányos helyzetű, de bíztak abban, hogy ezek az emberek képesek a hátrányokat leküzdeni. És mi nagyon sokan ennek köszönhetjük azt, hogy diplomások lettünk, hogy munkahelyünk lett, és hogy ennek a társadalomnak képesek voltunk és vagyunk hasznos tagjai lenni! Ezért tartom életveszélyesnek azt, amikor tizenhat éves az iskolai korhatár, és amikor nem természetes az, hogy azokat, akik szegény körülmények közé születtek, azokat potenciális tehetségeknek tekintsük. És egy társadalomnak, egy kormánynak feladata az, hogy a saját társadalma érdekében megtegyen mindent, hogy ezeket az embereket iskolai végzettséghez, munkahelyhez, tisztességes emberi élethez juttassa a saját maguk és a társadalom javára!
Abból adódóan, hogy mi alapvetően szegények voltunk, engem komoly hátrányok értek. Márpedig mi szegények voltunk! És ez a szegénység részben az apu szegénységével volt összefüggésben. Tehát amikor én elmondom, hogy a mi családunkban nem volt ez meg az, meg nem voltak képzett emberek, akkor az részben összefüggésben van ennek a családnak a történetével. Ugye apukámnak a szülei és több családtagja gyakorlatilag analfabéta volt. És az apunak a generációja az, meg főleg annak a gyerekei, akik tanultak. Ahogyan az apu testvére, az Orsós Jakab fogalmazta, hogy „ez a család száz év alatt hatszáz évet élt meg!” És ez egy dráma, mert száz év alatt nem lehet hatszáz évet büntetlenül megélni! Például, az apukám meghalt negyvennégy évesen – azt kell, hogy mondjam, hogy az nem volt véletlen! És hogy ebben a családban sokan fiatalon haltak meg, az egyáltalában nem volt véletlen!
1954-ben Budapesten született. Édesapja beás cigány családból származott, katonatisztként, majd gépkocsivezetőként dolgozott. Édesanyja kereskedelmi szakiskolát végzett, eladóként dolgozott. Két testvére született. Orsós Éva 1972-ben érettségizett a Madách Imre Gimnáziumban. Ugyanebben az évben belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. Első diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karán szerezte 1975-ben. 1975-1978 között egy általános iskolában tanított, és levelező szakon elvégezte az ELTE Tanárképző Karán az orosz szakot. 1976-ban a Fővárosi Pedagógiai Intézetben a matematika módszertani képzésben dolgozott. 1978-ban GYES-re ment. 1981-1984 között ismét tanított egy VI. kerületi általános iskolában. Majd az MSZMP VI. kerületi pártbizottságán dolgozott. 1988-ban diplomázott az ELTE Bölcsészettudomány Kar népművelés szakán. 1988-ban megszervezte a Szociális és Egészségügyi Minisztériumban a Tájékoztatási és Lakossági Kapcsolatok Osztályát, amelynek 1990-ig vezetője volt. 1990-1995 között Csehák Judit MSZP-képviselő közvetlen munkatársa a Képviselői Irodaházban. 1995-1998 között a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke volt címzetes államtitkári besorolással. Ezt követően szociálpolitikai kérdésekben az Európai Tanács szakértője, illetve a Mediátor Alapítvány munkatársa volt. 1999-2002 között Budapest VII. kerületében a polgármester tanácsadója lett. 2002-től másfél évig helyettes államtitkárként ismét a Szociális és Egészségügyi Minisztériumban dolgozott. Nevéhez fűződik többek között az Idősügyi Tanács megalakulása. 2003-2010 között az egyik legjelentősebb árbevételű nagyvállalat, a Szerencsejáték Zrt. humán igazgatója volt. A vállalati társadalmi felelősséggel összefüggő számos kezdeményezés kötődik a nevéhez. A Hungarian Business Leaders Forum női tagozatának aktív tagja volt.
Jelenleg a legnagyobb magyar idősügyi szervezet, az Életet az Éveknek Országos Szövetségnek és a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke. Civilben lánya, Szalóki Ági, énekesnő munkáját segíti.Pályafutása alatt dolgozott az állami-, a közigazgatási- és a civil szektorban. Szakértőként több hazai és nemzetközi kisebbségvédelmi szervezet munkáját segítette. 2001-ben munkáját a Radnóti Miklós antirasszista díjjal ismerték el.
