Károly Mikecz Vámossy

Dédapám 1953 decemberében halt meg. Élénken emlékszem a temetésére. Holttestét a Vamossy-kúria hosszú étkezőasztalába fektették le. A holttestet levitték a Dunába, és komppal vitték át Pócsmegyerre. Mögötte haladt Ravasz László püspök és Puszta Sándor tiszteletes is. A probléma az volt, hogy Ravasz püspök házi őrizetben volt, nem szabadott volna az otthona körüli egy kilométeres kört elhagynia. Pár nappal azelőtt felhívta a helyi rendőrt, akire a bibliaórákról emlékezett, és azt mondta neki: figyelj, ismerem a szabályokat, tudom, hogy mindennap ellenőrizned kell. Elárulom neked, hogy holnap eltemetem gyerekkori barátomat a pócsmegyeri temetőben, több kilométerre az otthonomtól. A rendőr erre azt válaszolta: nekem meg nagyon fontos megbeszélésem van Szentendrén, egy oktatásra kell mennem, így holnap nem tudom Önt ellenőrizni. Így volt elrendezve, hogy Ravasz püspök el tudott jönni és eltemette nagyapámat.

A malenkij robotról lassan kiderült, hogy hosszú ideig orosz fogolytáborokat jelent. Emlékszem, apámat a budapesti Szent Imre-szobor melletti téren fogták el, és a katonák bekísérték az egyik régimódi bérházba, ott gyűjtöttek össze annyi embert, hogy majd útnak indítsák őket, ki tudja pontosan hová. Apám a környéken nőtt fel és nagyon jól ismerte a házat, tudta, hogy az épületnek van egy könnyen átmászható a hátsó fala. És amikor az orosz katonák kimentek egy katonai temetésre - ezt a magas rangú katonatisztet a Szent Imre szobor mellett temették el -, édesapám megragadta az alkalmat, és több társával együtt átmászták a falon, megszöktek és hazajöttek.