Mária Madácsy Lászlóné Szőke (* 1940)

 

Dr. Madácsy Lászlóné (Szőke Mária), Budapest 1940. ápr. 10.

Apját ’41-ben hívták be a háborúba, 11-12 éves korig úgy érezte, hogy mindenben teljesen védett, akkor jött rá, hogy talán túl védett is. 4-5 éves korából is vannak emlékei, pl. hogy a fronton levő apja egy barátjával küldött üzenetet, hogy az oroszok feltartóztathatatlanok és meneküljenek el Mórról, mert ott sok a bor. Pápakovácsiig mentek (Pápáig a menekülő németek vitték őket, onnan éjjel gyalogoltak át), egy domboldalról nézték végig Pápa bombázását. Olyan volt, mint egy vad tűzijáték, ő pedig azért sírt, mert a babáját a pincében hagyták. Az orosz katonáktól nagyon féltették őket, Pápakovácsiban elvitték őket az orosz főhadiszállásra. Egyszer egy orosz katonatiszt hozott neki egy biciklit, de az édesanyja tudta, hogy kitől lopták el a bicikliket, ezért az édesanyja éjjel megüzente annak a családnak, hogy ezt nem ők vették el, és majd vissza fogják adni.

Édesapja állatorvos volt, a háborúban is lovasszázaddal volt, ami teljesen megsemmisült (5-6 ember maradt meg, aki épp szabadságon volt – erről a szabadságról már nem is kellett visszamennie). Édesapja ezekről a háborús élményeiről mindig csak titkon beszélt; az ő házukban lakott egy német tiszt, meg egy kaukázusi származású ezredes is, aki figyelmeztette a családot, hogy most még tud rájuk vigyázni, de ha megjön a 2. hullám, akkor már nem biztos. Egyszer éjjel jött haza az orosz ezredes és meghallotta, hogy angol rádiót hallgat a család – erről jelentést kellett volna tennie, de nem tett, csak elásatta a rádiót.

A háborúban a pincéjükben laktak, ott főzték meg a krumplit is, stb., mert a házban németek, majd oroszok voltak. Egyszer részeg kozákok jöttek be az udvarra, akik elkezdtek ordítozni az édesapjával, hogy burzsuj, mert édesapja nem volt vékony testalkatú, majd elkezdték szedetni vele a padláson a mandulát és közben lövöldöztek. A család azt hitte, hogy biztos megölték az apját, és a bátyja kirohant a pincéből az apjához, ekkor találták meg a családot. Azonnal értékeket követeltek, stb. A kozákot egyébként elkapta az ezredes, és az édesapja tudta csak elérni, hogy ne végezzék ki a kozákot.

Egyszer jött néhány katonaszökevény – nem volt idő átöltöztetni őket, ezért a katonaruhájukra vették rá a parasztruhát. Később kiderült, hogy mindhárom festőművész volt.

Mikor nagyobb volt, akkor mesélték neki, hogy a falu mellett 3 angol ejtőernyős érkezett, de senki nem tudta, hogy kik ők, milyen nyelvet beszélnek, stb. Édesapja úgy döntött, hogy el kell őket rejteni a „kastélyban”, erről csak 3-5 ember tudott a faluban, és amikor megjöttek az oroszok úgy gondolták, hogy meg lehet végre mondani, mert ezek szövetségesek: néhány órán belül az oroszok agyonlőtték az angolokat.

Az édesapja egyébként hadifogságban is volt: amikor a szabadságos vonattal jöttek haza az orosz partizánok felrobbantották a sínt és orvost kerestek. Az édesapja állatorvosként jelentkezett, hogy ő is orvos, ezért őt és egy felcsert kiválasztottak, a többiekkel nem tudni, hogy mi történt. Őket kettőjüket fogságba vitték a partizánok erdei szálláshelyére. Sok olyan ember volt, akinek Sztálin-zsebet csináltak, azaz felvágták és a sebbe sót raktak – ebben szörnyű kínok között haltak meg, hiába próbálták kimosni a sót, nem tudták és meghaltak – ekkor a 2 orvos kegyvesztett lett. Hamar kiderült, hogy ért a lovakhoz, ezért ő nagyon fontos lett ott (a felcserfiúval nem tudni, hogy mi lett), és sokat tanult tőlük oroszul is (később kiderült, hogy a fele ukrán). Ezen a vonalon a vonatok mindig lassítottak ezért fel tudott ugrani az egyikre, de a vonaton sok német volt, ő viszont nem tudott németül, de sikerült megúsznia, mert úgy gondolták, hogy majd Budapesten elintézi ezt a magyar hatóságokkal.

Amikor a család elmenekült Mórról (az a rész hadiútnak is ígérkezett, ezért is menekültek el onnan), akkor az értékeiket ott hagyták. Mikor visszatértek a bútoraik nagy része amúgy is megvolt, de a hiányzóakat is néhány nap alatt visszahozták azok, akik elvitték (pl. jött egy család, aki elmondta, hogy elvitték a bútorhuzatokat, és sajnálják nagyon, de a lányaiknak nem volt ruhája és abból varrták nekik, úgyhogy nem is tudják visszaadni őket).

Mór közelében volt egy kastély, ott állomásoztak az oroszok, egyszer bejöttek Mórra és állatorvost kerestek (a lovakhoz). Édesanyja úgy gondolta, hogy ne csak az apa menjen el, hanem menjen az egész család is – nagy vacsorával fogadták a családot az erdőben, de a bátyja nem volt hajlandó enni, amiből lett némi konfliktus, de nem lett végül semmi gond. Amikor az oroszok tovább vonultak, akkor reggel a fához kikötve találtak egy kiscsikót, ami édesapjának volt az oroszok ajándéka – ez akkor rettentő nagy érték volt, főleg, hogy hiába dolgozott az édesapja, fizetni nem tudtak neki, mindenki csak azzal, amit ő megtermelt.

Mikor elmentek az oroszok sokan ferde szemmel néztek az apjára, mert az embereket egyébként agyon gyötörte az orosz hadsereg (megerőszakolt nők, zabigyerekek, stb.), ő pedig jóban volt velük. Ez a falu is vegyes volt egyébként (sváb és magyar), virágzott itt a Volksbund, stb., de nem lehetett bizonyítani, hogy ezek a németek bármit is csináltak volna a magyarok vagy az oroszok ellen – szerinte sem csináltak semmit, ez csak nemzeti felbuzdulás volt, egyébként meg a svábokat a németek ugyanúgy lenézték, mint a magyarokat.

Emlékszik, hogy volt egyszer a főtéren egy nagygyűlés, amit a Rajk tartott. Valaki bekiabált, hogy válaszoljon, hogy mi lesz a svábokkal; Rajk válasza: „A svábok pedig ki lesznek telepítve”. Elkezdték járni a házakat és összeírni, hogy ki sváb és ki magyar (a vegyes házasságok miatt úgy döntöttek, hogy az fog dönteni, hogy ki minek vallja magát, de az emberek nem is tudták, hogy minek kellene vallaniuk magukat). A német nevűeknek nem volt sok választása – volt olyan család, ahol a felét kitelepítették, a felét nem.

Emlékszik, hogy a kitelepített svábok helyére néhány hónap múlva felvidéki magyarokat telepítettek. Ez számos konfliktust szült, a megmaradt svábok az újonnan érkezettek ellen fordultak. Az ellentéteket a helyi papok és lelkészek egyaránt igyekeztek tompítani a városban (pedig egyébként a ezek a papok s lelkészek nem voltak jóban egymással). Sikerült is így lecsendesíteniük a papoknak az ellentéteket, de azok a mélyben továbbra is megmaradtak. A svábok annyira tiszták és rendesek voltak, hogy a faluban a szőlők kinézetéből tudta mindenki, hogy melyik a sváb, mert azok annyira szépek voltak. A beérkező a felvidékiek nem kaptak földet, viszont az asszonyok gyönyörűen hímeztek – végül a svábok is megbékéltek ezekkel. A kitelepített svábok is szépen visszaszivárogtak, de volt olyan is, aki kiment Kanadába, Nyugat-Németországba, stb. – ezek ’56-ban hívták ki az édesapját, de mentek.

Ő 12 éves kora óta úszó volt, ezért fel is ment Pestre, hogy ezzel komolyabban is tudjon foglalkozni. Itt az unokanővérénél lakott (a másik ok a távozásra az az volt, hogy most nyílt Móron a gimnázium, ahova neki is járnia kellett volna, de ott általános iskolai tanárok tanítottak, ezért az édesapja nem akarta, hogy oda járjon a lánya, mert az nem lenne elég színvonala oktatás). Pesten a Veres Pálné Gimnáziumba járt, amit nagyon szeretett. Az edzőjét kivitték a kínai válogatotthoz, azután össze-vissza csapódott az edzőkhöz, de nem volt elég jó, majd jött ’56 is.

A falujukban 2 TSZ volt: egy sváb és egy magyar, a svábban kipusztult egy birkanyáj, de véletlenül az ő édesapja nevét írták be az állatorvos nevéhez és senki nem mert szólni, hogy ez tévedés. Az édesapját le is váltották emiatt.

Rajk temetése nagy tüntetéssé vált – ő nem ment el, de a bátyja ott volt, mert épp öttusa versenyen volt, de elvették tőlük azokat a fegyvereket is, ezért ment ki ő is. Azt mesélte, hogy nagyon ijesztő volt az a néma tömeg.

’56-ban onnan tudta, hogy lesz itt valami, hogy az unokanővére férjének egy barátja a Kossuth nyomdában dolgozott (valamilyen fő állásban) és esténként megbeszélték, hogy kikkel találkoztak a Petőfi-körben, stb. és egyik este ott volt a Rajk Lászlóné, aki megmutatta, hogy a kihallgatáskor hogy nyomták el rajta a csikkeket, stb. Ez őt nagyon megrázta, mert tudta ugyan, hogy a szülei mindent elhallgatnak előle.

A Rákosi-diktatúra alatt mindenki tudott az ÁVH kihallgatásainak egyik leghírhedtebb helyszínéről, az Andrássy út 60-ról. Érezhető volt 1956 őszén, hogy pattanásig feszült a helyzet, és robbanás előtt állnak az emberek. Bátyja, aki öttusázó volt, elmondta, hogy 1956. október 6-án a kommunista politikus, Rajk László újratemetésének napján elvették tőlük a versenyeken használatos sport lőfegyvereket. Elmentek a temetésre, és bátyja arról számolt be, hogy rémisztő és sejtelmes volt az óriási, de néma tömeg a temetésen.

’56. okt. 23-án délben bemondták, hogy lesz egy tüntetés, majd fél óra múlva, hogy be lett ez tiltva, de a műegyetem előtt gyülekeznek a diákok. Ő ekkor egy iskolarádióban dolgozott, ide érkezett egy lány a műegyetemről, hogy hadd mondhassa be a pontjaikat. Az igazgatónő ekkor elkezdett kokárdákat osztogatni a diákoknak. Később egy másik tanárnője mondta el Madácsynénak, hogy ez az igazgatónő nagyon keményvonalas kommunistának mutatta magát, mert a Hadik családhoz tartozott és ezért veszélyben volt.

Madácsynénak edzésre kellett volna mennie, de inkább tüntetni ment. A Petőfi-szobornál Sinkovits szavalt, ők az út szélén álltak és látták, hogy kocsin fegyveresek jöttek (nem tudja kik), és ekkor már gondolták, hogy itt valami sokkal nagyobb dolog lesz. Átmentek a Bem-szoborhoz, ahol már nagyon félelmetes tömeg volt. Nem tudja, hogy ki lőtt hova, mert hazamentek és onnantól kezdve gyakorlatilag börtönben voltak, mert nem lehetett kimenni a folyamatos lövöldözések miatt.

A városi legenda az volt, hogy az 1. halott egy műegyetemista lány volt, de kiderült később, hogy nem. Évekkel később megismerkedett egy fiúval, aki akkoriban besorozott ÁVO-s és ő hőstettként mesélte neki, hogy ők lőttek ki a tömegre (ekkor ő 23 volt). De végül kiderült, hogy ez a fiú családilag is a kommunisták mellett állt.

Ő 6 napra beszorult a pincéjükbe, addig csak szilvalekvárt ettek. Egyszer volt egy fegyverszünet, akkor kimentek a pékhez és belelőttek a sorba (Szabó István Szerelem c. filmjének erre a jelenetére utal, mert az szerinte szakasztott úgy történt, ahogy a filmben, ezért a filmkészítők közül valakinek ott kellett lennie akkor). Ők az 1. lövések után elmenekült, a mögöttük jövőt lelőtték.

A Nagykörutat nem látta, mert a bátyja hazavitte őt Mórra, mert aggódta miatta. Egy teherautó jött fel Mórról, hogy élelmet hozzon a pestieknek. Mikor a teherautó ment át a hídon belelőttek és a sofőr sokkot kapott, ezért más vette át a kormányt. Kifelé menet megállt egyszer a kocsi, mert sokan fel akartak szállni – később kiderült, hogy ők szabadult rabok. Nála sem volt igazolvány, csak arcképes villamosbérlet, de az oroszok szerencsére ezt is elfogadták (többször is megállították ugyanis a buszt). A rabokat átöltöztették, de nem volt náluk irat, de megúszták, mert azt mondták, hogy ilyen időkben hogy lenne igazolvány mindenkinél.

Mikor hazaért Móron, akkor a fiatalok lőgyakorlatot tartottak és ő és néhány lány vigyáztak, hogy ne bukjanak le. Dunántúlon nov. 4. után is sokan voltak a hegyekben, de akkor korán leesett a hó, ezért haza kellett menniük, mert nem bírták kint.

MUK- márciusban újra kezdjük. Ettől annyira féltek, hogy nem is kezdték el a tanítást Pesten, ezért Fehérváron folytatta a tanulmányait. Az úszást abbahagyta, mert nem volt elég jó és nem volt ideje a tanulásra sem. AZ új osztálytársai később elmondták neki, hogy ők azt várták tőle, hogy majd elmeséli nekik, hogy miért is kellett eljönnie Pestről, mert ők azt hitték, hogy benne volt ’56-ban.

’56-ban volt egy egyetemista udvarlója, aki eltűnt, és utána a fiú szülei őt keresték meg, hogy hol van a fiuk, mert ők azt hitték, hogy együtt disszidáltak, de nem. Azóta sem lehet tudni, hogy mi történt a fiúval. Tud egyébként sok olyan emberről, aki a harcokban esett el, de a kórházakban más halálnemet írtak be, pl. tüdőgyulladás, stb.

Az ELTE-re ment magyar-történelem szakra, de csak a magyart végezte el, mert a történelemben nem bírta a sok hazugságot és elhallgatást. Másodévben átment levelezőre és újságíró lett a Veszprémi Naplónál. Nagyon naivan állt a dologhoz, egy fél év után rá is jött, hogy ezt lehet, hogy ott kéne hagyni. Az egyik főnöke itt Pap János volt.

A fiatal, veszprémi gimnáziumi tanár, Brusznyai Árpád, tragikus sorsáról 1964-ben értesült. Az ő halálos ítéletét, Pap János, Veszprém megyei párttitkár személyesen járta ki a megtorlás során. Újságíróként, munkaköréből adódóan személyesen ismerte Papot, aki félelmetes hatalmú, agresszív ember volt - ha néha odaült hozzájuk, akkor mindenki ledermedt, senki sem mert semmit sem szólni, mert volt benne valami olyan, mint egy félelmetes vadállatban. A felesége ugyanúgy félt a férjértől, mint mindenki más, csak Papnak hívta, ő is ott dolgozott egyébként a lapnál. Amikor Pap belügyminiszter lett felköltöztek Pestre és a felesége egyszer meghívta őket magához. Katonák őrizték a házat, ami a Rózsadombon volt, mikor szólt az őr, hogy megjött a Pap, akkor a feleség teljesen ledermedt, a gyerekeknél is voltak vendégek, ők kirohantak, stb., de ők maradtak. Pap üdvözölte őket, aztán leszidta a feleségét, hogy miért a konyhában fogadta a vendégeket. Később, már a rendszerváltás után, Pap lelőtte a feleségét, majd öngyilkos lett – mikor ők ezt meghallották nem is nagyon hitték el, mert annyira nem illett Pap személyiségéhez. Néhány éve hallotta, hogy Papék a gyilkosság előtt bevásároltak, forrt az ebéd, stb., és ez Madácsynének nagyon gyanús. 

Veszprémről nem tud, hogy mi volt ott, azt tudta, hogy sok egyetemistát elvittek valószínűleg Ungvár környékére, de onnan sok diák vissza tudott jönni. Mórról sokan mentek ki a német rokonokhoz, de sokan visszajöttek, főleg a rendszerváltás után.

Újságíróként megtanultak úgy írni, hogy mindenki ki tudja belőle olvasni a lényeget. Az emberek tudták, hogy kitől kell félni, kinek mit szabad mondani, stb., de egyébként nem tudtak mit csinálni a főnökük ellenében. A suttogó megvolt mindig.

Szerinte a felső vezetés sem tartotta okos embernek Kádárt, legfeljebb féltek tőle és kifelé nem mertek beszélni. EZ szerinte ma is jellemzi őket, hogy nagyon zárnak. Egyébként a párthierarchiában is mindenki rettegett a felettesétől, egymást is sakkban tartották.

Elmondja, hogy a május 1-ei felvonulásokon kötelező volt részt venni. A jó kapcsolatban lévő kollégák is figyelték ilyen alkalmakkor egymást.

Nagy Imre újratemetésénél szerinte felháborító volt, hogy ott volt pl. Medgyesi Péter. AZ újratemetésen szerinte egyébként minimum 100 000 ember volt, akikben volt valami egyetértés. Szerinte Nagy Imre elvtársból úgy lett mártír, hogy felismerte az igazságot.

Ismerte Grósz Károlyt is – egy átlag ésszel megáldott, de nagyon ravasz ember volt, aki sokat ártott az embereknek. Nem sokkal a rendszerváltás előtt a sportcsarnokban fehérterrorral fenyegetőzött és ilyet szerinte csak egy ostoba ember mond.

A nyolcvanas években a Balatonon találkoztak a NSZK-ból és az NDK-ból érkező németek. Szüleinél is rendszeresen szálltak meg németek, akiknek így módjuk volt arra, hogy találkozzanak rokonaikkal. Szerinte a németek családon belül mégis úgy szocializálódtak, hogy azért ők egy nagy nemzet, csak a vezetőik voltak olyanok, amilyenek. Ezzel szemben Magyarországon el kellett hallgatni mindent. A történelemtanításra is ezért nem vállalkozott, mert ott már a lelkek mérgezése folyt történelemtanítás címén. A történelmet a mai napig hamisan adják elő.

Utólag tudták csak meg, hogy kik voltak a beépített emberek az egyetemen. A „marxista tanszéken” (filozófián) voltak ilyen emberek. Volt pl. egy évfolyamtársa, aki megváltoztatta a nevét, mert az édesapja Horthysta katonatiszt volt, akit ki is végeztek. Egyik vizsgája alkalmával még a vizsga előtt el kezdett vele ordítozni az egyik oktató, hogy hogy mer ide befurakodni, ő tudja, hogy ki ő és ki fogja innen rúgatni – erről a tanárról tudni lehetett, hogy ő jelentett.

Ő kikérte a levéltárból az iratokat, hogy ki volt az, aki róla és az 1. férjéről jelentett – az a kollegájuk, aki az egyik legjobb barátjuk volt a szerkesztőségükben, jól nevelt, több nyelven beszélő dzsentri volt, akiről később kiderült, hogy alkoholista és valószínűleg ezzel fogták meg őt.  Már Szegeden élt, amikor szintén találkoztak ezzel a férfivel – ekkor már a 2. férjével élt, de még mindig az 1. férje miatt figyelték meg. Soha nem jutott eszébe, hogy ez a barátja jelentett róluk.

Volt egy főorvos ismerőse, aki nem volt párttag, de mégis képviselő lehetett – neki az volt igazából a „feladata”, hogy az emberek lássák, hogy ilyen is van, de a főorvos nem jött erre rá és nagyon büszke volt magára.

Szerinte Magyarország veszte ma az lehet, hogy kiszolgálják a külső nagy cégeket. Ez az alkotmány körüli nagy vita is nagy baj és nagy csalódás, hogy ezt meg lehet csinálni az EU-ban.